Szerencsésnek mondhatom magam, hogy tanulmányi ösztöndíjjal utazhatok Dániába, a koppenhágai egyetemre! A VELUX ösztöndíj sikeres elnyerésével januártól júniusig tartózkodok itt, és remélem, hogy valóban tartalmasak lesznek a napjaim!

A repülőjegyet már jó előre megvettem, és előre tudtam, hogy mekkora táskákkal indulhatok útnak. Ennek ellenére persze az utolsó néhány nap azzal telt, hogy egyik táskából a másikba pakoltam, közben tízpercenként elolvastam a Norwegian honlapján a szabályokat. A bőrönd engedélyezett mérete 20 kg volt, az enyém súrolta a 30 kg alját... De szüleim megértőek voltak, és egy szót sem szóltak a ráfizetés miatt.

A repülőm 11:15-kor szállt fel január 29.-én. Az átvilágítás előtt szó szerint könnyes búcsút vettem a családomtól és sokáig vissza se mertem nézni. Azt hiszem még beletelik pár napba, míg enyhül ez a szomorkodás.

Ablak mellett ültem, ezért folyamatosan kukucskáltam kifelé az ablakon. Szerintem remek képeket csináltam, de nagyon felhős volt az ég, ezért sok minden nem látszott. Nem volt annyira rossz utam, leszámítva azt a pár cigányt, akik végigordították az utat. Mondjuk nem nagyon törődtem velük, mert nagyon élveztem a fotózgatást!! Volt WiFi is a gépen, szóval egy gyors helyzetjelentést tudtam dobni a szüleimnek, hogy minden rendben!

Egyszercsak megláttam a dán tengerpartot, és hihetetlen boldogság fogott el. De érezhető volt a különbség, mikor leszálltam, minden sötét volt és nyirkos, a nap nem nagyon sütött, és komolyan hideg volt. A gép valamikor délután egy óra előtt szállt le, majdnem negyed órával korábban, mint ahogy ki volt írva.

Szerencsére a repülőn megismerkedtem egy magyar sráccal, aki sokat segített az eligazodásban a reptéren és a jegyvásárlás kapcsán is, így simán el tudtam indulni a jó irányba. Megmutatta a metrót, és hogy hogyan működik itt a zónás lyukasztós rendszer. Mert kellett vennem egy lyukasztós jegyet, ami 2 zónás, és a repülőtérről a célig 3-szor kellett lukasztani, mert 2+1 zónán mentem át. A két zónát a vezető nélküli metróval tettem meg. Aki metróra vár, nem egy koszos csempével borított fallal szegélyezett, retkes peronon áll a félhomályban, hanem üvegből, betonból és acélból épült világos teremben. Körülbelül 3 percenként jár ez a metró, és mikor megérkezik, széthúzódik az üvegfal, és az emberek ki- és beszállhatnak. Be lehet ülni a legelső sorba, ahol amugy a vezető ülne, és közvetlen közelről látható a sín... Majd ha nem bőröndökkel járok rajta, csinálok fotókat!! :)

A metró út végén elváltam a segítőmtől, mert neki más volt az úticélja, ezért elindultam, hogy megkeressem az ún. 5A jelzésű buszt. Annyira nem volt nehéz megtalálni, mert a buszmegállók is úgy néznek ki, mint egy komplett állomás. Az egyetlen meglepő dolog a helyes kis bőröndöcskémmel az volt, hogy a busz ajtajánál függőlegesen keresztbe volt egy vasállvány, amin volt a lyukasztókészülék... szóval így lapjával kellett valahogy felügyeskednem magam tök egyedül, bizonyára elég mókás látvány lehettem, mivel se a buszsofőr, se az utasok nem segítettek, csak nézték. Első látásra picit megijedtem, és reménykedtem, hogy ezek a dánok csak fáradtak, és nem arról van szó, hogy tényleg nincsenek odáig az új emberekért. Nem sokat agyaltam ezen, mert nagyon kellett figyelnem, hogy hol szálljak le.

Norrebro st. volt az úticél, és tulajdonképpen simán megérkeztem. Van egy ismerősöm Dániában (a továbbiakban AN), aki sokat segített nekem abban, hogy kijuthassak ide, s vele beszéltünk meg találkozót a Norrebro Bycenter épületénél. Amint megérkeztem, rögtön WiFi után néztem, és felhívtam mindenkit, hogy megérkeztem szerencsésen. Mivel a telefonom már majdnem teljesen lemerült a fotózástól és WiFi-zgetéstől, keresnem kellett egy helyet, ahol tudom tölteni. Találtam egy kávézót, ahova gyorsan be is ültem, kértem egy "kávét", egy WiFi kódot, egy muffint és megkérdeztem, hogy tölthetem-e itt a telefonomat! :D Először nem is értették, mit akarok, mert ugye angolul kezdtem el magyarázni és egy idős férfi próbált kiszolgálni, ő valószínűleg nem nagyon beszélte ezt a nyelvet. Odahívta a fiatalabb srácot, aki rögtön mindenre igent mondott és egyedül a kávé fogalmával nem értettünk egyet! Nem tudom pontosan miféle löttyit kaptam bögrében... kávészerű volt, de fel kellett cukroznom, és már majdnem citromlevet is tettem bele...

Viszont a Muffin nagyon finom volt! :D

Mivel AN dolgozott este hatig, gondoltam egyet és elindultam - miután feltötődött a telefonom, és mindenkinek jeleztem, hogy minden rendben -, hogy valamennyire ezt az utcát megismerjem. De hirtelen szörnyen hideg lett, az a pici fény is eltűnt az égről, ami addig volt, és elkezdett esni valami. Nem mondanám rá, hogy eső, vagy hó.. még csak nem is hasonlított egyikre sem. Szóval nem mentem messzire, viszont így is meg tudtam nézni, hogy melyik KEA épület lesz az én iskolám. Pont szembe van a Bycenter-rel:

KEA (Computer Science) - Media/IT

2015. február 2.-án kezdem meg itt tanulmányaimat, de remélem, amellett lesz időm kirándulni is néha, hogy még jobban megismerjem a várost - legalább -, és az embereket.

Még néhány kép:

Ezzel a géppel utaztam.

Ez lett a legjobb kép!!

Ilyen hideg volt... a levegőben!

Este AN mikor végzett, elkísért a szállásra, ahol aznap este aludtam. Kényelmes és meleg... erre volt szükségem ilyen hosszú nap után. Még felhívtam mindenkit, hogy végre majdnem végső célomnál vagyok, utána tettem vettem a cuccaimat, és próbáltam felkészülni a következő napra, mivel pénteken volt az a meeting, ahol megkaptam a lakáskulcsot, és az összes fontos információ itt hangzott el. Részemről egyre jobban tetszik ez a város, az emberek igazából nagyon kedvesek és segítőkészek. Alig várom a holnapot!! Addig is, egészségetekre!!

Vi ses i morgen!
(Viszlát holnapig!)